Mi alapján választunk színeket?

Döntésünk elsősorban a preferált színekre esnek. Azonban érdemes egyéb szempontot is figyelembe venni

Festés előtt érdemes alaposan megtervezni mindent, és
ügyelni a harmóniára. Mindig vegyük alapul a már meglévő bútorzat, padlóburkolat, függöny, ágytakaró színét, hacsak nem akarjuk ezeket is
lecserélni.

A falak színének megválasztásakor ne csak az ízlésünkre hagyatkozzunk, hanem vegyük figyelembe a lakótér adottságait is! A színekkel ugyanis formálhatjuk egy-egy szoba térhatását, a hátrányokat csökkenthetjük, az előnyöket kiemelhetjük. Általános szabály, hogy a világos színek a tereket nagyobbnak mutatják, a sötétek pedig kisebbnek.
A falszín kiválasztásakor érdemes figyelembe venni a helyiség funkcióját is. Például a hálószobába célszerűbb nyugodt, halvány, semleges színt választani. Ellenben a dolgozószoba, konyha esetében az élettel teli színek mozgalmasságot kölcsönöznek. A fürdőszobában a világos árnyalatok inkább sugallnak tisztaságérzetet, mint a sötétek.
A színek befolyásolják a hőérzetünket is. Ezért a hideg, északi fekvésű helyiségekbe célszerűbb a meleg színárnyalatok közül választani, még a napos, déli fekvésű szobákban a hűvös színek is kellemesen hatnak.

.

A fehér is csak egy szín?

Munkáink során rengeteg megrendelővel találkoztunk akik színválasztásnál kizárták a fehéret. Túl komornak, ridegnek és egyhangúnak ítélték.
Pedig a fehérnek számos árnyalata létezik. Melyek a hófehér mellett talán nem is tűnnek fehérnek.
Ezek használatával akár melegséget, frissességet is kölcsönözhetünk otthonunknak.
A fehér a tisztaság, béke az ártatlanság színe. Más kultúrában a gyász színe. (Kína)
Legfontosabb tulajdonsága hogy tágasabbá, világosabbá teszi a lakást.
Az egyetlen szín, mely bármivel párosítható.
A fehér falak előnye, hogy néhány kiegészítővel más-más hangulatot, stílust adhatunk otthonunknak.

A barna szintén meleg, a természetben legtöbb árnyalatban megtalálható szín.
A megbízhatóság, önuralom, stabilitás színe.
Barátságos, nyugodt, meleg otthont teremthetünk használatával.
Az utóbbi években újra hódítanak a barna árnyalatai.
A mai modern bútorok és textilek egyik legkedveltebb színe.
Remekül illik a fehérhez, a kékhez, piroshoz, a sárgához és a zöldhöz.
A jól megválasztott kiegészítő színnel különböző enteriőröket alakíthatunk ki.
Árnyalattól függően szűkítheti vagy növelheti a teret.

 

A sárga a te színed,
Ha derűre, jó kedvre, magasabb szellemi aktivitásra vágysz.
Kevésbé harsány színt válassz!
Optikailag tágítja és világosabbá teszi a szobát. Napfényes melegebb hőérzetet biztosít.
A jól megválasztott árnyalatot párosíthatjuk bármely színnel.
Széles a paletta a vaníliától egészen a narancs és okker változatig

A zöld szín a kék és sárga keveréséből jön létre.

Ebből adódik a kettős tulajdonsága.
Attól függően, hogy melyik alapszín kapott nagyobb hangsúlyt az árnyalatban.
A sárgásabb meleg, a kékesebb pedig hűvösebb érzést kelt.
A sötét-világos árnyalat megválasztásával további tulajdonságokat fedezhetünk fel.
A szervezetre gyakorolt hatása: frissít, nyugtat, vitalizál.
Alkalmazható minden helyiségben, átgondolt árnyalat választással.
Sötét bútorok frissítő társa lehet.

Jelképes jelentése a bölcsesség és az intelligencia.
Segít a gondolkozásban.
Bár az elmúlt években veszített népszerűségéből. De a széles palettán ma is találhatunk olyan árnyalatokat, melyeket érdemes kipróbálni. (pl. 2016-Serenity)
Tulajdonságai miatt bármely helyiségben használható néhány apró szabály betartásával.
Derűs, friss és nyugtató hatást érhetünk el vele.
Optikailag tágítja a teret és hűs érzetet ad, ezért érdemes meleg, napsütötte kisebb szobában alkalmazni.
Mint minden színnél, a kéknél is igaz, a nem jól megválasztott árnyalat és túlzott szín használat felboríthatja a harmóniát és ellenkezőleg hathat

 

A lila szín a kék és a piros keverékéből született. Ezért hordozza mindkét alapszín bizonyos tulajdonságait.
Az árnyalat megválasztásával eldönthetjük, hogy nyugtató vagy energikus légkört szeretnénk létrehozni.
Ezt nagyban befolyásolhatja a társított szín.
A lila a béke, az önzetlenség és az uralkodás színe. ( királyok kedvelt színe volt)
A jól megválasztott árnyalatot bátran párosíthatjuk más színekkel.
Egyes színekkel romantikus, tavaszias könnyed enteriőrt alakíthatunk ki, még más árnyalattal a pompát, luxust magabiztosságot csempészhetjük be otthonunkba.
A keleti stílus jegyei közt is megtalálható a lila szín.

 

A piros köztudottan meleg szín.
Rengeteg példát találhatunk hétköznapjainkban arra, mely a meleghez köthető eszközöket jelöli piros színnel.
Gondoljunk csak a melegvíz jelölésére, a melegedő főzőlapra, tűzzel kapcsolatos eszközökre(oltókészülék, tűzcsap).
Mindemellett a veszéllyel is párosulhat.
Ezért használják a tiltás színeként is. (Pl.stop tábla)
Élettani hatása is hordozhat veszélyt.
Megemeli a vérnyomást, pulzusszámot, a túlzott energikussága agresszivitást eredményezhet.
Ezért csak mértékkel használjuk.
Optikailag szűkíti a teret.
De ugyanakkor megtölti élettel, energiával.
Ajánlott szín étkezőbe, konyhába, dolgozószobába és nappaliba.
Hálószobába csak megfontoltan alkalmazzuk